Minden apple-használó figyelmébe

Körülbelül két hónapja gondolkodom azon, hogy le kellene cserélnem a régebbi eszközömet, és vásárolni kellene egy újabb macbookot, de nem visz rá egyszerűen a lélek. Egyrészt nagyon sokféle lehetőség van a piacon, amiből egyelőre nem igazán tudtam meghozni a döntésemet, másrészt pedig, ami a legnagyobb visszatartó erő, hogy nem tudom mit tudnék kezdeni a mostani macbookommal. Nem szeretném, ha csak úgy porosodna a fiókban, a gyerekeim ketten vannak, így tehát az egyiknek, ha odaadom, akkor a másik hátrányban van, így ezt biztosan nem fogom megtenni, a férjem mindig a legújabb eszközökkel rendelkezik, mert ezzel is dolgozik, a családban pedig már mindenkinek van laptopja.

Persze lehetne megoldás, hogy meghirdetem és keresek neki egy gazdát, de hát ahhoz utána kellene járni, hogy egyáltalán milyen állapotban van, mennyit lehet érte kérni, mert sosem lenne szándékom ezen nyerészkedni, biztosan szeretném tudni, hogy jól jár az a fél is, aki tőlem megveszi a régebbi eszközömet.

Az egyik ismerősöm pedig, akinek elmondtam a problémámat, elmondta, hogy ő hallott egy tejesen új dologról, mert egy kis csapat elkezdte a megoldást a macbook felvásárlás segítségével. Tágra nyílt szemmel hallgattam, hogy igazság szerint felvásárolják a régebbi eszközöket, de segítenek újat is keresni, és beszerezni, ha valakinek arra lenne igénye, és ami biztos, hogy ő régebbről ismeri ezt a kis csapatot és nagyon korrektek és jó árakkal dolgoznak, tehát biztos, hogy mindenki jól jár, ha segítségükkel cserélnek gazdát ezek az eszközök.

Nekem sem kellett több, azonnal felkerestem őket, és büszkén mondhatom, hogy a barátnőm szavai egytől egyig igaznak bizonyultak. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, és nagyon értenek ezekhez az eszközökhöz. Én már várom az új gépem, a régi pedig már gazdára is talált egy fiatal fiú személyében, aki nagyon örült neki, és tudom, hogy legalább annyi segítséget fog jelenteni az élete számára, mint amennyit nekem jelentett, így igazán örülök. Igazság szerint minden olyan nehéz érzést, ami eddig volt bennem a cserével kapcsolatban, felváltotta a maximális öröm és ezt mindennél jobban élvezem.