A kiskutyám első játéka

Az emberek ódákat tudnak zengeni azokról a történetekről, amikor valamilyen új családtag érkezik a lakásba, legyen az kutya vagy macska, esetleg nyúl, és még kicsi, felfedezi a világot és persze azzal együtt egy-egy cipőt, papucsot, magas sarkút, és még sorolhatnám mennyi minden van veszélyben egy ilyen kis jószág játszókedvétől. Én sosem gondoltam, hogy ezt túl komolyan kell venni, sőt, azt gondoltam, hogy az emberek felelőtlenek, mert ezeket a baleseteket meg lehetne előzni. Oda kell tenni egy-egy már kinőtt vagy régi cipőt, egy-két plüss játékot a kutya orra elé például és máris nem azt a dolgot fogja bántani, ami értékes vagy ami számunkra fontos.

Nagyon gyorsan rá kellett azonban jönnöm, amikor nekem is lett egy kiskutyám, hogy ezek a dolgok bár elméletben igen jól működnek, a gyakorlat azonban teljesen mást mutat, mert ezek a kis fenevadak teljesen felülírják a dolgokat, hiszen nagyon okosak. Jól tudják, hogy ha én oda teszek az orruk elé egy cipőt, azt én odaadtam nekik, és máris nem érdekli őket. Persze, ezen is lehet segíteni, de ugye előbb fel kell ismerni ezt a fajta működésüket. Nekem sajnos ez későn sikerült és már nem úsztam meg a dolgokat kár nélkül.

Az első lakásban töltött éjszaka alatt ugyanis a család kiskutyája teljesen szétrágta az iphone kábel készletünket. Igen, készletet, ugyanis körülbelül négy kábel is volt otthon, de ugye jó rendszerető emberek lévén mind egy helyen. Neki pedig ez maga volt a kánaán. Reggel a neki szánt régi papucs sértetlen volt, a kábelek egyike sem volt azonban használható.

Szerencsére régi jó ismerős már a wlsop.hu, és hihetetlen gyorsan tudtuk orvosolni a problémát. Bár a párom nagyon mérges volt, mert amíg meg nem érkeztek az új kábelek nehézkes volt a telefonok töltése, de aztán ő is rájött, hogy bizony járhattunk volna sokkal rosszabbul is, mert mindenre nagyon nehéz gondolni és mást is könnyen megtalálhatott volna a legkisebb családtag, ami bizonyára nem lett volna ilyen könnyen orvosolható. Innen már csak azért imádkoztunk, hogy ne legyen baja a műanyag daraboktól, de bizony nem buta állat, csak szétrágta a kábelt, nem nyelte le, és a világon semmi baja nem lett, aminek nagyon örültünk.