Az a fránya pókháló

Én egy telefonos boltban dolgozom egy nagy bevásárló központban. Számos balesetet láttam már, és ismerem minden telefonnak a problémáit. Nem egy ember tért már be hozzám a kis sztorikkal, és sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem is lesz egy. Nekem van egy imádott iphonom, és mondanom sem kell, hogy minden védelemmel el van látva. Tokban van és kijelző védő fólia is van rajta. Már akkor, ha le nem szedem, mert már le kell cserélni, de csak aztán jövök rá, hogy nincsen készleten belőle.

Történt ugyanis a minap, hogy pont így jártam. Nem igazán tudtam már jól használni a telefonomat, mert már eléggé el volt használódva a fólia és úgy döntöttem, hogy lecserélem. Elkövettem azt a hibát, amit sosem szabad, levettem a fóliát, mielőtt a kezemben lett volna az új. Mert hogy rájöttem, hogy elfogyott és bizony várnom kell rá. De az ember ismeri ezeket a sztorikat, így aztán abban maradtam magammal, hogy szégyen, nem szégyen, úgyis jó viszonyt ápolunk, átszaladok egy védőfóliáért a konkurenciához. Veszek egyet gyorsan, ha már így elrontottam, és fel is teszem, nehogy baj legyen.

Persze elindultam és közben leengedtem a védőrácsot, nehogy valaki illetéktelen gyorsan beugorjon amíg nem vagyok. Nem nagyon volt erre példa és a konkurencia sincs annyira messze, de biztos ami biztos, így döntöttem. Leengedtem gyorsan a rácsot. Vissza térve, a fóliával a kezemben nyitottam ki a rácsot, és mikor áthaladtam alatta egy pillanatra nem figyeltem és kicsúszott a telefonom a kezemből. Persze azonnal a kijelzőjét vizsgáltam, és megállapítottam, hogy most már én is beleférek a sztorik könyvébe, mert teljesen pókhálóra tört a kijelzőm. Egy iphone kijelzőcsere már aznap meg volt rendelve az iszereléstől. Persze elég furcsán éreztem magam ott, az új fóliával a kezemben, de aztán levontam a következtetést, aki nem gondolkodik előre meg is érdemli a feladatokat. Biztos vagyok benne hogy soha többet nem hibázok ilyet, mint ahogyan abban is, hogy ennek a kis javító csapatnak a nevét egyszer aranyba fogják foglalni.

Hogyan válasszunk jó szolgáltatót?

Az ember, ha céget üzemeltet, gyakran eshet abba a hibába, hogy mindent egyedül szeretne megoldani, nem akar segítséget kérni. Lehet, hogy azért, mert azt gondolja drága, lehet, hogy azért, mert úgy érzi, hogy ő mindent tud, esetleg bizalmatlan, vagy épp úgy gondolja, hogy senkit sem szeretne beengedni a céges dolgokba. Nem akarja, hogy bárki tudja a kulturális feszültségeket, a céges nehézségeket, gyengeségeket. Meg is érthető, mert a nagyvállalatok terén ez sokszor ad fenyegetettséget a versenytársak tekintetében. Viszont, legalább akkora hiba lehet minden ilyen lehetőséget vagy segítséget megtagadni a céges fejlődés tekintetében. Olyan szinten megrekedhet ugyanis ebben az esetben a vállalat fejlődése, ami hosszú távon végzetes következményekkel járhat. De mégis mit tehetünk ennek érdekében?

Tájékozódjunk! Ne sajnáljuk az időt és az energiát arra, hogy utánajárjunk, milyen referenciákkal és milyen partnerekkel dolgoznak a különböző lehetőségeket és eredményeket kínáló cégek. Én például a vállalatom számára a kogwheel szolgáltatásait az alapján vettem igénybe, hogy széles körben érdeklődve, számos partnerükkel beszélve minden helyről olyan válaszokat kaptam, amelyek igen kielégítők voltak. Ezek után egy személyes egyeztetés alkalmával meggyőződtem arról, hogy a vállalatvezetés és a főbb vezetők is szakmailag és emberileg is alkalmasak arra, hogy bizalmat szavazzak számukra a közös munka terén.

Hála a jó égnek ez a döntés számomra nagyon sikeres és gyümölcsöző eredményeket hozott már egy év alatt is. Teljesen elégedett vagyok mind az általuk nyújtott szolgáltatással, mind az alkalmazottjaik szakmai és egyéb felkészültségével. Soha semmilyen probléma vagy incidens nem volt a szolgáltatásuk teljesítése közben, ezért biztos vagyok benne, hogy ez egy hosszútávú és időtálló üzleti kapcsolat lesz. Mindenkinek azt tudom tehát tanácsolni, hogy időt és energiát rászánva, hosszas információszerzés után ne féljen személyes egyeztetés alkalmával kérdéseket feltenni és így meggyőződve a hozzáértésről és megbízhatóságról már biztosan nem fognak rossz döntést hozni a hasonló téren történő üzleti kapcsolatszerzés tekintetében sem.