A gyerekek a család ékszerei, szokták volt mondani. Hihetetlen öröm, amikor gyermekáldás éri az embert. Emlékszem, hogy mennyire örültem és milyen boldog voltam, hogy édesanya leszek. Persze mindezek mellett az érzések mellett volt bennem egy hihetetlen nagy feszültség és izgalom, hogy vajon jól fogom-e csinálni. Jó anya leszek-e, meg tudom-e védeni a gyereket amitől meg kell és meg tudom-e adni amire szüksége van. Gondolom mindenkiben kialakulnak ezek az érzések, és ezekkel nagyon nehéz bármit is kezdeni, de azt gondolom, hogy a férjemmel közösen, hála a rengeteg beszélgetésnek és a folyamatosan kommunikációnak sikerült ezt elengednünk.
Arra azonban nem voltunk felkészülve, hogy az étkezés ennyire nehezen fog alakulni a fiam és így persze a család esetében egyaránt. Egyrészt glutén érzékeny lett, amit ma már azt gondolom elég jól lehet kezelni, azonban azt kell mondjam, hogy azzal együtt már, hogy elég kevés húsfélét eszik meg, eléggé megnehezíti a feladatot és a dolgunkat. Próbálkoztunk már mindennel. Még azt is megpróbáltuk elhihtetni vele egy pár formában feldolgozott húsra, hogy nem hús, hanem mondjuk zöldség, de persze őt már nem lehet becsapni. Négy évesen pontosan tudja hogy mikor hazudunk neki, mondjuk lehet hogy azért, mert tényleg nem szokásunk. Nem akartunk neki soha életében hazudni, de ha az kellett volna ahhoz, hogy többet és változatosabb formában tudjon étkezni, hát megtettük volna.
Persze sokkal egyszerűbb lett a megoldás, csak egészen sokáig sajnos nem jöttünk rá. Az egyik ismerősünk ugyanis megkóstoltatta vele a tintahal karikákat, és iszonyatosan finomnak találta. Persze el is mondta neki, hogy ez a zöldség a kertjében terem, és majd többször hoz hozzánk és én ugyanígy meg tudom neki csinálni, ő pedig nem csak elhitte, hanem azonnal meg is szerette. Egy új étel van tehát a családi étlapon, a tintahal és annak minden formája, de nagyrészt tintahal karika.